KÖSZÖNET
Kedves Ismerőseim, Ismeretlenek és Barátaim!
Mindent megelőzve írom meg, hogy tisztelettel és köszönettel vettem azt a figyelmet, amiket akár levélben, akár telefonon vagy fészbukon, de akár a kórteremben személyesen meglátogatva kaptam tőletek.
Örömmel adom közre, hogy a kimondottan nekem szánt, az irányított véradási kampány lezárult, és az orvosaim bravúros gyorsasággal hoztak arra a szintre, hogy már itthon lehetek, betartva az orvosi előírásokat. Külön köszönet azon véradóknak is, akiktől ugyan még kaptam vért, de annak felhasználása – a krónikus vérhiány miatt – már mások életét menti meg. Hála és köszönet.
A budapesti Bajcsy-Zyilinszky Kórház nephrológia osztályára – a korábbi autoimmun betegségem kiújulása miatt – súlyos veseelégtelenséggel és egyéb járulékos betegségekkel kerültem. Itt is köszönetem fejezem ki dr. Orosz Attila osztályvezető főorvosnak, a többi, velem foglalkozó és engem kezelő orvosoknak, a nővéreknek és a kórtermet tisztán tartó takarítóknak.
Oszvald György