AD-blacklist1

2018
nov.
14

Jubileum a Zsivaj utcában

Írta: Oszvald György

Zsivaj rendelo 50ys 211leadA kőbányai egészségügyi intézmények képviselői mellett orvosi rendelő régi és jelenlegi dolgozói töltötték meg a rendelő tágas, világos földszinti váróját. Sőt, meglepetés vendégek is voltak a rendelő 50 éves fennállását ünneplők között…

 

 

 

Négy évvel ezelőtt, 2014. nyár közepén adtuk hírül, hogy a Zsivaj utcai felnőtt háziorvosi és gyermek orvosi rendelő felújítására közel 100 millió forintot biztosít az önkormányzat. A június közepén elkezdett munkálatok október elején fejeződtek be, ám ünnepélyes átadásra csak 2015. március 31-én került sor, akkor is azzal a felhanggal, hogy még vannak apróbb, megoldásra váró részletek.

   Zsivaj rendelo 50ys 121Ettől függetlenül, dr. Fejér Tibor, itt dolgozó háziorvos úgy nyilatkozott, hogy a felújított és kibővített, kívül-belül kicsinosított rendelő „összehasonlíthatatlan” ez előző évtizedek állapotával.

 

   Zsivaj rendelo 50ys 136A jubileum okán D. Kovács Róbert (képünk) emlékeztetett, a születésnapi ünneplés nem szokatlan a Zsivaj utcai rendelő esetében; a 25. évfordulót is megtartották. A mostani egy baráti találkozó is egyben, sok olyan vendég van jelen, akik innen mentek nyugdíjba.

   „Az önkormányzat nagyon komoly törekvése, hogy a kőbányai egészségügy állapota rendben legyen.” – hangsúlyozta a polgármester. Ehhez a hivatal hozzá tudja tenni a vasat, a betont, az üveget, a berendezési tárgyakat, eszközöket, de a szívet, a hivatástudatot, a szakmai tudást az orvosok, a nővérek teszik hozzá – elemezte a jó munkához szükséges egyéb tényezőket D. Kovács Róbert.

   Külön kiemelte és megköszönte dr. Fejér Tibor háziorvos szervezőmunkáját, minek eredménye egy közel 200 nevet tartalmazó lista azokról, akik itt dolgoztak az elmúlt 50 évben. A neveket tartalmazó lapokat az emeleti folyosó szegélyére ragasztották föl.

 

   Zsivaj rendelo 50ys 250Az ünnepi műsor a Kroó György Zeneiskola AMI művésztanárai, Farkas Sára -fuvola- és Kovács Bernadett -zongora- előadásával kezdődött. A duó igényes műsorszáma után Mózes Árpádné (képünk), a kőbányai idősklub aktív tagja egy, az orvosi hivatásról szóló verset szavalt el, majd Puskás Györgyné Zsuzsa néni (blra, lenti kép) egykori védőnő emlékezett vissza az ötven évre. 1968-ban költözött Kőbányára a családjával, július 1-jétől dolgozott a rendelő elődjében, akkor még az Állomás utca 20. szám alatt. Zsivaj rendelo 50ys 281aA rendelő Zsivaj utcai épületébe 1968. szeptemberében költöztek át.

   Zsuzsa néni megemlített néhány létszámadatot, s ezt összekapcsolta azzal a fejlődéssel, amit a 60-as évektől a 80-as évek végéig tapasztalt. „Szinte egész Kőbánya területén épültek a családi házak és az emeletes házak. Ez rendelők építését, körzetek kialakítását hozta magával. Például a Kerepesi úti rendelő is a 70-es évek végén épült.” – mondta a példát is Zsuzsa néni.

 

   Szólt arról is, hogy az orvosokkal és ápolókkal egészen jól álltak, de a védőnőknél elég nagy volt a fluktuáció. „Sok fiatal került ki a körzetekbe, s ez bizony meglátszott a teljesítményen. Nem vitás, a védőnőknek nehéz volt az élete, de ennek ellenére elterjedt a rosszindulatú pletyka, a védőnők csak sétálnak egész nap. Azt persze kevesen tudták, hogy ezekben a régi körzetekben sok szociálisan hátrányos helyzetű család élt, és a védőnői munka is borzalmasan szerteágazó volt, miután terhes rendelőkbe kellett bejárni, plusz havonta látogatni kellett a terhes nőket és az orvosokkal konzultáltunk folyamatosan, ráadásul sok védőnő vidékről járt be.” – engedett betekintést a munkájuk és 36 éven át tartó védőnői tevékenysége egy szeletébe.

 

   Zsivaj rendelo 50ys 437És, aki azt hiszi, ezen a ponton csúcspontjára ért az ünneplés, hát, annak elmondjuk, tévedett. Ugyanis a mikrofonhoz lépett Sós Istvánné. Azzal kezdte, hogy biztosan nem ismerik őt, de Fejér doktor meghívására van itt és ennek oka van. „Itt vannak a lányok, akiket kis copfos csitriként ismerhettetek, s immár harmincegy éve fogadtuk őket örökbe. Köztük a legidősebb lányommal már az unoka is itt van.” – indokolta jelenlétüket, majd a részleteket éppen a fiatal anyukára bízta, aki, bár sok részletet éppenséggel nem árult el, inkább a hála állt a „rövid bővített mondat” középpontjában. Köszönetet mondott dr. Fejér Tibornak, s minazoknak, akik gyerekéveik legnehezebb időszakán átsegítették őket, majd két húgát is arra kérte, jöjjenek ki melléjük.

   Természetesen, az eddig szerényen hallgató Fejér doktor is fűzött néhány gondolatot az eddigiekhez. „Az egyik orvosnő munkatársam, a lányok anyukája, tudta, súlyos beteg, s arra kért, legyek a gyerekei gyámja. Ennek a feladatomnak legjobb tudásom szerint tettem eleget, sikerült egyben tartani a gyerekeket, s ennek nem is kell fényesebb bizonyíték, minthogy itt állnak mellettem.” – mondta elérzékenyülve Fejér doktor.

   Zsivaj rendelo 50ys 441

 

   A jubileumi ünnep baráti beszélgetésekkel zárult, s közben elkezdődött az rendezvény idejére felfüggesztett gyermekorvosi rendelés is…

 

cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül.

tamogatas