AD-blacklist1

2018
már.
07

Egy nap az egészségért

Írta: szerk

Tavaszi egészségnapleadCsak, hogy senki se értse félre! Az egészségért, annak megőrzéséért kevés, ha csak egy nap fordítunk rá energiákat. Rutinná, mindennapi gyakorlattá kell tenni azt az életmódot, táplálkozást, mely segít ebben. Erről szól a Kőrösi Kulturális Központ egészségnapi programja március 11-én.

 

 

A délelőtt 11 órakor kezdődő és este hétkor záruló programról alább olvashatnak. Szerkesztőségünk egy-két témát kiemel, már csak azért is, mert az egészséghez az egyik út a súlyfelesleg csökkentése, s úgy véljük, ezek segíteni tudnak.

Tavaszi egészségnap 650

12 óra: Helyes ételtársítás - Lénárt Gittaéletmód tanácsadó

13 óra: Diétás tészták és pékáruk. Új hazai élelmiszer-fejlesztések a cukorbetegek és fogyni vágyók szolgálatában. - Pauk Jánosné Ács Katalin élelmiszer-biovegyészmérnök, kutató 

15 óra: Szuper élelmiszerek és szuper molekulák a reformtáplálkozásban. „Csodák” a tányéron.Tóth Gáborélelmiszer-ipari fejlesztőmérnök, szakíró

Tavaszi egészségnap 2018 LA4 JAV2 2

 

    A nap folyamán több szekció is működik, ahol a témákat meg lehet vitatni, sőt, tanácsadói szolgáltatással is találkozhat a látogató.

 

   A rendezvényen lehetőség van véradásra is,

A belépődíj: 500 Ft, a véradóknak ingyenes.

egeszsegnap banner