AD-blacklist1

2018
jan.
29

A stroke nem az életkort nézi – 1.

Írta: Oszvald György

STROKE oktober 083leadVáratlanul, alattomos módon támad. Akárkit. Férfit, nőt, fiatalt, időst. Nem számít az életkor. Sőt, sokszor az sem, milyen, az infarktus esélyét növelő módon élsz. Vajon, ha valakinek minden káros szenvedélytől mentes az élete, bekövetkezhet-e a baj? Kétrészes írásunk éppen erről szól.

 

 

A Bajcsy- Zsilinszky Kórház Stroke Betegszervezete két, stroke-n átesett vendéget hívott meg az elmúlt év végén. A 19 éves Pásztor Zsoltot, és egy hónappal később a 70 éves Varga István vállalkozót, önkormányzati képviselőt látta vendégül. A két nagyszerű emberben – életkoruktól eltekintve – sok közös vonás van…

   Ezeknek a beszélgetéseknek, önvallomásoknak a célja kettős. Egyrészt tudatosítani kell a gyógyulás, a rehabilitálás alatt álló betegekben, hogy a legnehezebb helyzeteken is úrrá lehet lenni, másfelől fontos a hit erősítése abban, hogy adott esetben a betegség maradó tüneteivel is lehet teljes értékű életet élni.

 

   Az első vendég Pásztor Zsolt. A 19 éves fiatalembert két éve, az érettségi kellős közepén érte utol a stroke. Nem véletlenül adtuk a címet, ki gondolná, hogy egy életerős, aktívan sportoló fiatalember agyvérzést kap.

   STROKE oktober 036

  balról: dr.Lippai Zoltán, Pásztor Zsolt, ifj. Pásztor Zsolt

 

   Ám, mielőtt megismernénk Zsolt történetét, megírjuk, mert soha nem lehet elégszer megtenni, amit dr. Lippai Zoltán, a mozgásszervi rehabilitációs osztály fővárosa mondott a stroke-ról. Feltett jónéhány kérdést, és sorra meg is válaszolta ezeket.

 

   Mi a stroke, milyen betegségek és más tényezők váltják ki, mik gyorsítják a folyamatot, hol alakul ki az infarktus, hogyan lehet gyógyítani, rehabilitálni? Nem kívánunk belemenni orvosi mélységekbe, de felidézzük Lippai főorvos válaszainak lényegét.

   A stroke valamely agyterület vérellátásában bekövetkezett nagymértékű leromlás, ami az ott levő sejtek egy részének pusztulásához vezet. A stroke – nem előzmények nélkül, de – hirtelen, figyelmeztető jelek nélkül alakul ki, ezért is hívja a népnyelv szélütésnek, gutaütésnek. Oka lehet vérrög, vagy az illető ér görcsös összehúzódása által okozott szűkülete.

  Kialakulása, a nem megfelelő oxigénellátás az agyi szövetekben, két módon történik: legtöbbször a már említett elzáródás vagy érszűkülés eredményezi az oxigénhiányt, vagy pedig az agyi artéria megreped és vérzik. Ezt nevezik agyvérzésnek is. A végeredmény ugyanaz, a vér és az oxigén nem jut el a megfelelő helyre, ráadásul itt még az is súlyosbítja a helyzetet, hogy az érből kilépő vér irritálja az agyszövetet, és megnöveli a koponyán belüli nyomást.

   A stroke kialakulását gyorsítják a káros szokások, az életmód, a nem megfelelő táplálkozás. Az infarktus leggyakrabban a végtagokban, a szívben és az agyban alakul ki. Gyógyításában kulcsfontosságú a tünetek gyors felismerése és az állapot azonnali ellátása. Ha az agyi szövet hiányos, nem kielégítő oxigénellátása csak rövid ideig áll fenn, a folyamatok, a normális működés visszafordítható, ellenkező esetben az idegsejtek elhalnak, s ez végleges fogyatékosságot vagy akár halált okozhat. Éppen ezért szükséges a stroke okát a leghamarabb tisztázni, s a lehető leghatásosabb kezelést elkezdeni.

   STROKE oktober 058

 

   A stroke legfőbb jelei igazság szerint sokfélék lehetnek, attól függően, hogy az agy melyik területén válik elégtelenné a vérátáramlás. De a leglényegesebbeket meg kell jegyezni: féloldali látásvesztés, beszédzavar (értelmetlen motyogás), végtagok féloldali elgyengülése, az arc félrehúzódása, a kinyújtott nyelv ferdesége, a test féloldali zsibbadása vagy érzéketlensége, a végtagok ügyetlenné válása (pl. nem tudja begombolni a blúzt agy a zakót), a szemhéj lefittyedése.  

  Védekezni pedig az említett gyors ellátás mellett az egészséges életmóddal, a sok mozgással lehet, ha pedig bekövetkezett a baj, a megfelelő rehabilitáció lehet hatásos gyógymód.

Ezek után lássuk hát Zsolt esetét!

 

   STROKE oktober 0382015. június 18-án észlelték nála a stroke-ot, éppen az érettségi ideje alatt. Mondani sem kell, nem is tudta akkor befejezni a vizsgát. Megdöbbenve vették a betegséget, hiszen aktív sportoló volt, kiváló taekwon-dos, és talán ez is oka lehetett, hogy viszonylag későn került be a sürgősségire. Tetézte a bajt, hogy vérzéses eredetű volt a stroke, ráadásul kritikus helyen kellett operálni, s benne volt, hogy akár meg is halhat.

 

   – A stroke türelemre tanított, mondta, és hozzá tette: – szerencsére a beszédközpontot nem érintette a betegség, továbbra is sportoltam, viszont a székről leestem. Az első évben csak tornázgattam, de beláttam, nem csak a csodára kell várni, hanem tenni is kell a gyógyulásért.

 

  Valójában vidáman mesélte esetének tanulságait, s igyekezett tanácsokba foglalni a saját küzdelmeit. – Senki se adja fel a hobbiját, csak mert stroke-ot kapott. Sokat kell mozogni, a minimum a futás. És nagyon fontos, hogy küzdj a létért, de fogadd is el az állapotodat! Van olyan eset, amit a betegség után nem fogsz tudni megcsinálni – magyarázta.

   STROKE oktober 020A bal kezét mutatta, nem úgy mozog még, ahogy kellene, kicsit csüng, kicsit gyenge, de nem adja fel, a lehetőségeken belül erősíti.

   A korlátokra utalva mondta: – Foglalkozom a para-sport gondolatával, végső soron ez is egy út a normál sportba való visszatéréshez. De nekem a cél az olimpia, és ezért mindent megteszek. (képünkön a Szent László Gimnáziium diákjai)

 

   Zsolttal együtt érkezett az édesapja is, szintén Zsolt. Ő maga szerint is egy „hajcsár” volt. A gyógyulás, a túlélés érdekében mindent a mozgásnak rendelt alá. – Az akarás és a végtelen szeretet együttléte uralkodott a tetteimben. Nagy jelentőséget tulajdonítottam a szavaknak, folyamatos volt a dicséret. Ügyes vagy, jól csináltad! – mondtam el ezerszer is, figyeltem a visszacsatolást, de muszáj volt, mert nehéz volt fenntartani Zsolti motivációját.

 

   STROKE oktober 256A végig jó hangulatú, mondhatni laza beszélgetés egy meglepetéssel zárult. Többen hitték azt, hogy Kassai Éva, az egyik beteg fia, Horváth Tamás az édesanyját kísérte el. Igazság szerint senkinek sem tűnt fel, hogy mikor ment be a színpad oldalajtóján. A meglepetés hatásos volt, nem csak a betegeknek, de a vendégeknek is. Nem tudták, hogy a beszélgetés végén egy karate bemutató lesz, amolyan elsődleges motivációs céllal.

 

   Szóval, a színpadon a Kőbányai Sasok Taekwon-do Egyesület edzője, Szalay Gábor (jobbról) és a már említett tanítványa, Horváth Tamás kezdték el egymást gyűrni. A laza gyakorlatoktól kezdve a nagyon komoly testre, fejre mért ütésekig, rúgásokig terjedt a skála. Igazi, látványos, kemény küzdelem volt ez a javából.

 

  Amikor lejöttek a színpadról, megölelték klubtársukat, miközben Zsolt megjegyezte, nemsokára ő is ilyen keményen fog küzdeni!

   Hát, igen! Erről beszélgettek!

 

   A klubfoglalkozás második részében a dietetikusok a korábban írásban feltett kérdésekre válaszoltak, majd a „belépődíj asztalnál” sütik, üdítők fogyasztása közben ért véget a stroke-osok őszi találkozója.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px