AD-blacklist1

2017
nov.
18

A Dreher és a színház, no meg az insta

Írta: szerk

badily 02leadSzíndarabbal a felelős alkoholfogyasztásért. Középiskolásoknak indított kampányt az Ésszel iszom program, melyben partnerei a Kecskeméti Színjátszó Műhely és a HoTrio Színtársulat.

 

 

 

A Dreher Sörgyárak Ésszel iszom programjának keretében a Kecskeméti Színjátszó Műhely és a HoTrio Színtársulat színházi nevelési foglalkozást indított, amely a fiatalok alkoholfogyasztásának veszélyeire hívja fel a figyelmet. Mennyiben felelős egy középiskolás a tetteiért? Mit jelent a döntési szabadság? Miből látszik, hogy valaki bajba került?

 

   Hiába tilos 18 év alatt az alkoholfogyasztás, a 15-16 éves magyar fiatalok 39 százaléka állította azt, hogy az elmúlt 30 napban legalább egyszer részegre itta magát. Ez derült ki egy 35 ország bevonásával készült uniós kutatásból még 2015-ben. (Forrás: Espad.org)

   Éppen ezért a Dreher Sörgyárak által 2009-ben indított Ésszel iszom felelős alkoholfogyasztás program azt a célt tűzte ki 2017 év elején, hogy a leginkább veszélyeztetett korosztályt, a középiskolásokat szólítsa meg.

 

   A vállalat az Ésszel iszom program kezdete óta fontosnak tartja, hogy attitűdváltozást érjen el a célcsoportoknál. Ezért a Dreher és a programért felelős kommunikációs ügynökség, a Starski szakemberei azt találták ki, hogy olyan élményt kell adni a fiataloknak, ami elég intenzív ahhoz, hogy később, amikor döntési szituációba kerülnek, eszükbe jusson.

 

badily 01

  

 

   Ilyen személyes élmények átadására a leginkább a színház alkalmas, ezért a Kecskeméti Színjátszó Műhellyel és a HoTrio Színtársulattal közösen létrehozták a Badily című színdarabot, amelyet középiskolai tanórákon, tanítási időben mutatnak be.

 

Miről szól a színdarab?

 

  A színdarab egy Instagram-oldal követésével indul. A diákok még a darab bemutatása előtt   házi feladatot kapnak: követniük kell a főszereplő karakter Kirschbaum Judit Instagram-csatornáját. Amikor belép a Juditot játszó színész a tanterembe, már többet tudnak róla, mint saját maga.

                 

 

 

   Judit egy kedves, szimpatikus lány, aki imádja a bulizást, ami természetesen alkoholfogyasztással jár. A történet egészen hétköznapi egészen addig, míg Judit egy adott pillanatban rosszkor, rossz helyen van és emiatt átmenetileg tönkremegy az élete.

 

   A foglalkozás során az osztály nemcsak megismeri a történetet, de játékos/interaktív formában fel is dolgozzák a látottakat. A foglalkozás célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét az alkoholfogyasztás veszélyeire és vitát indítson a felelősség kérdéskörében.

 

   „Hiába tilos 18 év alatt az alkoholfogyasztás, tudjuk jól, hogy a középiskolás korosztály próbálgatja a határait, így kipróbálja az alkoholt is. Azt szeretnénk tudatosítani bennük, hogy egy-egy döntésüknek milyen súlya van, mennyire nem mindegy, hogy egy-egy ilyen határfeszegető akció során, hogyan döntenek.” – fogalmazott Szederkényi Zita, a Dreher Sörgyárak vállalati kapcsolatok vezetője.

 

Mikor, hol?

 

   A Badily című színdarabot 2017 decemberéig 25 középiskolai osztálynak mutatják be, 2018-ban pedig a tervek szerint további 40 osztályhoz juthat el a felelősségről és az alkoholfogyasztás kérdéseit firtató színdarab. A drámajáték bemutatásáért az iskoláknak nem kell fizetniük, a költségeket a Dreher Sörgyárak Ésszel iszom programja állja.

 

Az alkotók:

 

Színtársulat: HoTrio

 

Rendező: Sárosi Gábor
Kirschbaum Judit - Kovács Vanessza
Dzseni - Bogdán Réka Orsolya
Totti - Barcsik László

 

Megrendelő: Dreher Sörgyárak, Vállalati kapcsolatok vezető: Szederkényi Zita, Vállalati kapcsolatok specialista: Bodó Brigitta, Ügynökség: Starski, Kreatív tartalmi vezető: Román Balázs, Account Director: Tasnádi Szandra, Pr-tanácsadó: Benkő Lívia