Varázslatok a könyvtárban
Nem bűvészek jártak a FSZEK Sashalmi Könyvtárában, mégis varázslat történt. Ehhez mindössze két alkotóra, profi előadókra, közreműködőkre és nagyszerű műsorvezetőkre volt szükség szeptember 1-jén délután.
A könyvtár alkalmi nézőtere megtelt a művészet barátaival, akik Rehorovics Anita restaurátor-festőművész képeire és ő magára, meg Farkas Viola költőre, életére, verseire voltak kíváncsiak.
balról: Rehorovics Anita, Ujvár Ferenc, M. Jankó János, Király Lajos, a Krúdy kör elnöke, Albert Ferenc, Farkas Viola, Szöllősi Dávid
Goldoványi Zoltán, a könyvtár vezetője köszöntője után M. Jankó János, a délután házigazdája vette át a szót.
Elmondta, Rehorovics Anita sokaknak már ismerős lehet a korábbi kiállításai és révén, több írónak, költőnek illusztrálta már a köteteit, de mindig vannak, akik először találkoznak vele. Ezért egy rövid bemutatkozásra kérte Anitát.
„A Budapesti Képzőművészeti Egyetemen végeztem festő-restaurátor szakon 2009-ben. Örömmel tölt el a restaurálás, de annak is szükségét éreztem, hogy önálló alkotásokat hozzak létre. Szeretem a tájképeket, igyekszem a különlegességeiket megfesteni. Szeretném visszaadni ezekkel a képekkel a fény-árnyék hangulatteremtő, pillanatról pillanatra változó formáit. Legjobban a folyók, tavak vizének csillogása, anyagszerűsége, a vízfelületen látható képi világ változása, szépsége inspirál festésre. De megemlíteném a táncos témájú képek dinamikáját is. A harmadik megjelenített témakör a mesterségek, ahol is a kezek mozgását igyekeztem megjeleníteni. Nem véletlenül adtam a Varázslat a festészetben címet a kiállításomnak”
Díjait, elismeréseit M. Jankó János sorolta. Csak néhány ezek közül: 2012-ben elnyerte a Népművészet Palotai Mestere címet, 2013-ban az aranyecset Művészeti Egyesület pályázatán I. helyezést ért el, s szintén első díjat érdemelt ki a Nyiss Ránk Országos Képzőművészeti Pályázaton.
Tagja a Budai Képzőművész Egyesületnek, a Krúdy Irodalmi Körnek, az Aranyecset Művészeti Egyesületnek és a MANK Magyar Mecénás programjának.
Végignézve Anita festményeit, nem vitatva tájképei megkapó szépségét, mégis három másik témájú képet említenénk, mint nekünk legjobban tetszőt. A kézművesség alázatát, a munka iránti mélységes figyelem kifejezését a Nyiss Ránk pályázaton méltán I. díjjal elismert Szíjgyártó című képét és a két táncos képet emeljük ki. Bár tudjuk, ez meglehetősen szubjektív.
Egy kis zene, néhány vers felolvasása vezetett át Farkas Viola új könyvének, a Tovább az úton című verses kötet bemutatásához. Albert Ferenc költő, író Farkas Viola beszélgető partnere meglepő fordulattal kezdte Viola életútjának, irodalmi tevékenységének ismertetését. – Kanizsa József, a Krúdy kör titkára „zalai szívvel” rám bízta ennek a bemutatásnak a levezetését, koordinálását. Először azt hittem, könnyű lesz, mivel Violát mindenki ismeri. Aztán rájöttem, nem könnyű, mert mindenki ismeri. A beszélgetésről így inkább lemondok, csak pár szót mondanék Viola életéről, s aztán beszéljenek róla a versei – mondta őszintén, kedvesen.
Farkas Viola (a képen Albert Ferenccel) egy szabolcsi kis faluban, Révaranyoson – ma Aranyosapáti – született, még a múlt évezredben, egy szegény családban. A jobb megélhetés reményében szülei Rákoskeresztúron telepedtek le. 1945-ben veszítette el édesapját, s édesanyja betegeskedése miatt már 15 évesen segédmunkát vállalt, s lett a család fenntartója. Munka mellett, esti tagozaton járt az Állami Balettintézetbe, s váltotta valóra álmát: táncos lett. Vilmát, a húgát az Artistaképző Akadémiára íratta be. A gyári munkát egy sikeres jelentkezéssel a BM váltotta fel; az akkori személyi igazolványokat kellett szépen megírni. Viola remélte, ez által bekerülhet a BM táncegyüttesébe, s ez sikerült is neki. A táncos pálya Miskolcon, a Nemzeti színházban folytatódott. Férjhez ment, gyereket szült, és sajnos, a tragédia sem kerülte el. Férjét fiatalon veszítette el. Majd húgával, Vilmával megalakították a Farkas Sister’s duót. Bejárták Európát, majd hazatértek. Vilma állatidomár lett, Viola pedig szólistaként táncolt tovább. E mellett polgári foglalkozást is szerzett, gyors- és gépíróként több helyen dolgozott, 55 évesen ment nyugdíjba a Mezőgazdasági Minisztériumból.
Írói, költői munkássága ekkor kezdődik, s ez meghatározza jelen életét is. Több irodalmi kör tagjaként – köztük a Kőbányai Írók, Költők Egyesületének is – a táncot a tollforgatás váltotta fel.
De, hogy kicsit elébe szaladjunk a történéseknek, gyorsan megjegyezzük, Viola nem felejtett el táncolni, nem akasztotta szegre a balettcipőt! Erre ékes példát mutatott Zsuzsa Mihály operettszínésszel, aki táncra kérte őt. Természetesen, ennek nem lehetett ellenállni, s így lett gazdagabb a táncművészettel a Krúdy kör szokásos képzőművészet-irodalom-zene szerkezetű programja.
A kötet bemutatásához értő módon és érzékenyen választották ki a verseket. Viola élete tárult fel általuk, örömei, a szomorúságot okozó szenvedések, az egyforma hétköznapokba vidámságot hozó események.
Különlegessége volt a kötetnek a „viszontversek” sora. Szöllősi Dávid Viola verseire írt inverzeket. Lássunk közülük egyet!
Farkas Viola: Nehéz – könnyű Szöllősi Dávid: Könnyű – Nehéz!
Nehéz! Könnyű!
Nehéz a semmiből Könnyű neked, hogyha
Magasra feltörni! Jó helyre születtél!
Könnyű! Nehéz!
Könnyű a meglévőt Nehéz, hogyha mindig
Gyorsan elherdálni! Vesztes lóra tettél!
Aki becsülettel A tücsök hegedült,
Nehezen dolgozott, A hangya dolgozott,
Látva a pazarlást, Jött a tél, s mindkettő
Sírba kívánkozott, Egyformán megfagyott!
„Minden könyvem megjelenése után úgy hittem, ez az UTOLSÓ! Aztán már a kilencedik is megjelent, pont a napokban (az idézet 2015. január 24-én kelt, azóta megjelent Farkas Viola tizedik kötete is Tovább az úton címmel, a Holnap Magazin kiadásában -a szerk.). Nincs vágyam, se kívánságom, úgy érzem, mindent elvégeztem. Kérem a Jó Istent, hogy tartsa meg az egészségemet, amíg munkám van.”
A program közreműködői voltak: Szőllősi Dávid, Ujvári Ferenc, Zsuzsa Mihály, M. Jankó János, Németh „Nyiba” Sándor.
Fotó: 10kerkult.hu/OGY