Bella Beáta: Elhagyott utakon

A Kőbányai Írók, Költők Egyesületeéhez tavaly új alkotótárs csatlakozott. Bella Beáta túlesett egy rövid bemutatkozáson, s két verse a 2016-os antológiába is bekerült. Az itt közölt verséhez Hesperus Marcellus fotóját ajánlotta.

Bella Beáta: Elhagyott utakon

Földre hull a rőt-vörös szeptember,
saját rítusát járja élet és halál.
Kavargó széllel táncol a túlvilágra,
maskarát ölt magára az ősz.

Nem kell a fagy a zöld lombnak,
mégis hideg fényben e táj.
Levelet zörget a november, 
és a szürke utcákra észrevétlen,
köd-fátyol pára ereszkedik.

Nem kell a fagy az öreg tölgynek,
magában búsong a határ. 
Relikviát őriz a havas hegy orma,
sehol egy árva virág,
és a nyár sem borzolja kócossá
part menti füzek ágait.

Úgy sírsz, mint egy riadt gyermek,
reszketsz, akár a téli erdő,
és úgy sírsz, mint a siratóasszony
ki temetni engedett.
Zokogásod vaj' ki hallja meg?

Csüggedsz mindhalálig, 
meztelenre vetkőzteted csonka szíved.
Nyomorúságod mélységében
lehetsz -e még önmagad?

Húzd magadra antik ékszered,
mosolyod legyen kaján 
és ne rejtsd el vézna tested, 
mikor elfogy belőled az élet,
hisz sorsot húz nap és éj.
Összeroppan a fagyott üvegcserép,
vizek hátán pajkosan nevetgél a fény.

(2016.12.31.)

címkép: Hesperus Marcellus