Csíramálé, zöld turmix és társaik
Nagyszabású családi egészségnapot szervezett a Kőrösi Coma Kulturális Központ október 16-án. A kezdést délelőtt 10 órára hirdették, és – túlzás nélkül állíthatjuk – az első pillanattól kezdve tömegesen érkeztek az érdeklődők. A kínálat óriási volt: neves táplálkozási szakértők, bemutatók, árusok teljesítették ki a programot.
Belépünk a főbejáraton, s az első benyomásunk: tömeg. Óriási tömeg! A ház minden terme foglalt, legyen ott előadás vagy valamilyen bemutató. Az aulában és az oldalfolyosókon elhelyezett asztaloknál, az alkalmi „gyorséttermi” pultoknál egy gombostűt nem lehet leejteni, annyi a kíváncsi ember. Idősek, fiatalabbak, néhány anyuka a kicsijével és a még kisebb gyermekével. Szigeti Mónikát, az esemény főszervezőjét hol itt, hol ott lehet látni egy villanásra: programot nyom egy úr kezébe, útbaigazít, elismerő oklevéllel fotózza a ceglédieket, egy résztvevő keresi a különtermet, kulcsot intéz. Interjú? Majd a végén.
Annál is inkább, mert az egyik legnagyobb „név”, Nagy László Zoltán (képünk), a Hippocrates Intézet életmód tanácsadója kezdi meg a nagyteremben az előadását Gyógyulás nyers ételekkel címmel. Enyhe túlzással élve még a csilláron is lógnak az emberek. Mert mire is kíváncsiak? Búzafűlé. Erre. Hogy mitől jó, hogy az ebből készült turmixot igyák vagy egyfajta végbélkúp formában alkalmazzák egészségük érdekében?
„A búzafűlé igazi bölcsője nem más, mint az Ann Wigmore által alapított Hippocrates Egészségvédő Intézet, mely az Egyesült Államokban, Floridában található. Az intézet egy speciális, Hippokrátész Étrend szerint mutat helyes utat a feltöltődni vágyó, teljesebb életre törekvő emberek számára. A Hippokrátész étrend és egészség program szerves alkotórészei a búzafűlé és az élő ételek: nyers zöld hajtások, zöldségek, gyümölcsök, diófélék és magvak, melyeknek kiváló sejtregeneráló hatásuk van.” Az intézet honlapján ettől jóval több ismeret is megtalálható, de az élő szó erejét nehéz helyettesíteni. – Minden itt van Magyarországon, csak a kezedet kell kinyújtani!
Csak el kell döntened, akarod vagy sem? Turmix? Az is jó! Szétválasztjuk vele a rostot a létől, de sok idő telik el, míg az emésztőrendszeren át a májhoz jut az anyag, veszít az erejéből, így a máj a méregtelenítő funkcióját kevésbé hatékonyan tudja végezni. Az intézetiek a végbélbe nyomják a kivonatot. A kapuéren keresztül azonnal a májba kerül a búzafű koncentrátum, s nem veszít a hatásából. ,Végre tudok regenerálódni és végezhetem a dolgomat’ – mondja máj. Tudom, ez furcsa így első hallásra és azt is tudom, most azt mondjátok, én egészséges vagyok, minek is igyak búzafű levet? Nem azt mondtam, hogy rohanj és légy búzafűlé alkalmazó. Arról beszélek, mit csinálnak az intézetben lévők, akik az egyensúlyi állapottól eltértek – magyarázza óriási hittel,és szuggesztív erővel Nagy László Zoltán.
Ahány ház, annyi szokás – tartja a bölcs magyar közmondás. Van, aki másra esküszik. Mint a ceglédi Füle Ferencné (képünkön jobbra). Szigeti Mónikával együtt örökítem meg az oklevelet, ám Móni rohan, interjú még mindig később, ám a ceglédieknél leragadunk. Csíramálé? Hát azt eszik vagy isszák?
– A sütőtök levét akár ihatja is, de a csíramálé egészen más – vesz elő egy magazint Füléné, s büszkén mutatja az elismerő cikket, ami alapján meghívták az OMÉK-ra, s a Vidékfejlesztési Minisztérium díszoklevelével feljogosították a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) magyar védjegy használatára. – Ez egy süteményféle, ami ¾ rész búza és ¼ rész rozs tejszerű csíralé kivonata, melyhez búzaliszt hozzáadásával készül a Ceglédi Csíramálé! – magyarázza Füle Ferencné. – Tudja, én úgy vagyok ezzel, hogy már eléggé megismertek a vegetáriánus étrendemről és a csíramáléról, de mindig szóba hozom az alapelvet, ami az őstermelői tevékenységem mellett a jóga oktatásból is fakad: ez pedig a hit, szeretet, együttlét. Ez a szívem mélyéről jön, és ezzel akarok segíteni mindazoknak, akik féltik az egészségüket. Az pedig, hogy itt lehetek, annak köszönhető, hogy Tóth Gábor, aki kiváló étrend szakember, engemet és Mónikát is jó ismeri, felhívta rám a figyelmet. Az országban sokfelé főzök az életmód előadásokon, most itt mutatom be a tudományomat, ételeimet.
A folyosókon változatlan a tömeg, valaki a még féláron is drága szép kiállítású egészségmagazint lapozgatja, mások a szintén nem olcsó, de bio(!) mézek sokfélesége láttán csodálkoznak. A kóstoló meggyőzi őket, hogy nemcsak az akácméz létezik. (A 10kerkult.hu a selyemvirág mézet díjazta!) Az apróságok a nekik kialakított játszószobában múlatják az időt, szüleik tetszés szerint válogathatnak a masszázs, a lábdoktor speciális kezelései és a sokféle szűrővizsgálat között. Kedves hölgy osztogatja a meseterápia szóróanyagát, mások a Bach-féle virágterápiára csodálkoznak rá.
Egy fiatal anyukát szólítunk meg, karon ülő gyermeke most egy hevederben, a mellén „élvezi” a forgatagot. Rendek Zsuzsa szívesen vállalja, hogy néhány szóban összefoglalja tapasztalatait. –Rendszeresen látogatok hasonló rendezvényeket, s ez itt egyszerűen csodálatos. Szinte minden együtt van, ami az egészség miatt fontos lehet. Most fejeződött be éppen egy tisztítókúrával kapcsolatos előadás, nagyon hasznos volt. Az különösen tetszik, hogy nem kell azonnal vásárolni, meg lehet kóstolni az ételeket, vagy kis tételben is lehet vásárolni. Nagyon jók voltak a nyers ételek főzési bemutatói. Egy-két dolgot biztosan felhasználok majd otthon is. az pedig, hogy egészségkultusz? Igen, divat ma erről beszélni, van egy trend, ami a helyes étkezésről, a vegetáriánus életmódról szól. De én azért kezdtem az egészségemmel, a táplálkozásommal törődni, mert a környezetemben azt láttam, hogy 50 éves emberek lettek betegek, ezt szeretném megelőzni. Nem vagyok vega, eszem húst is, igaz ritkán, de fontosabb, hogy az arányokat találjuk meg az étkezésben! Azt hiszem, ez a nap jól mutatja, hogy sokak számára fontos a helyes táplálkozás, sokan próbálják megtalálni a középutat a táplálkozás ellentmondásai között.
Végszó! Mert amennyire hasznosak a zöldfélék az étkezésben, annyira riasztók a 150-170 ezer forint körüli speciális turmix gépek, vagy a 350 Ft/kg-os bio cékla. Nem beszélve a fél literes palackozású 3-4 ezer forint/üveg áron forgalmazott oxigéndús csodalöttyökről (már bocsánatot kérek a forgalmazóktól), az 500,- Ft/kg adalékanyag-mentes asztali sóról. Jegyzeteim készítése közben villan meg újra Szigeti Mónika, utána szólok, mert ha most nem tud nyilatkozni lapunknak, talán nem is lesz alkalom rá, hiszen a lassan a délutáni főzőbemutatók veszik kezdetüket.
Mindezt egyedül csinálta vagy voltak segítői? – szól az inkább elismerés, mint kérdés. A válasz félénken szerény: – Hát, igazából egyedül, de valójában Lénárt Gittával együtt. Nélküle „meghaltam” volna. Az egykori Patakyban is sok életmód tanfolyamot szerveztem, sok mindenkit ismerek, de ehhez a rendezvényhez az kevés lett volna. A partnereink között tudhattuk Tóth Gábor okleveles élelmiszeripari mérnök, táplálkozás tudományi szakértőt, a központi rendezvény, a Zöld Turmix Fesztivál házigazdáját, a Bioverzum Kft-t és Lénárt Gittát, mint említettem. De a Kőrösi munkatársai is kietettek magukért, hiszen mind az előadások, mind a bemutatók zökkenő mentesen zajlottak. Örülök, hogy nagyon sokan vannak, voltak, biztos vagyok benne, hogy ezres nagyságrendű érdeklődésről beszélhetek. – Melyik ételcsoda tetszett önnek a legjobban? – tudakoltuk. – azt hiszem, a búzafűlé zöld turmix, dióval, banánnal ízesítve. Reggel ittam egy kis pohárral, és nagyon feldobott. Mintha bomba robbant volna bennem; sokat szaladtam ezen a napon, de nem érzem magam (még) fáradtnak.
Kőbánya
KÖSZÖNET
2025.02.09. | OGY
Kedves Ismerőseim, Ismeretlenek és Barátaim! Mindent megelőzve írom meg, hogy tisztelettel és köszönettel vettem azt a figyelmet, amiket akár levélben, akár telefonon vagy fészbukon, de akár a kórteremben személyesen meglátogatva kaptam tőletek. Örömmel adom közre, hogy a kimondottan nekem szánt, az irányított...
Művelődés
A Havasi Gyopár Alapítvány adventi ünnepe
2024.12.18. | Oszvald György
A Havasi Gyopár Alapítvány december 13-ára hívta össze az alapítvány civil és más vendégeit a hagyományőrző, kulturális másorral egybekötött Civil Karácsonyi ünnepségre. A helyszínt a Kőrösi Kulturális Centrum biztosította, a...
Budapest

Szemész szakorvosok Budapesten: kihez érdemes fordulni?
2024.07.24. | szerk
Szemész szakorvosok budapesti listáján számtalan olyan kiváló specialista található, akik mind azon dolgoznak, hogy tökéletes legyen a látásod. Mielőtt kiválasztanád a megfelelő szakembert, érdemes egy kicsit utána olvasni, megismerni a...
Magyarország

Hogyan válassz trapézlemezt ipari és lakossági felhasználásra?
2025.04.10. | Oszvald György
A trapézlemez egy sokoldalú és praktikus építőanyag, amelyet különböző területeken alkalmaznak, így ipari és lakossági célra is megfelelő. Az ideális típus kiválasztása során figyelembe kell venni az alkalmazás célját, a...
Miért éri meg utazási irodát választani az egyéni szervezés helyett?
Így ismerhetjük ki a mosogatógépünk működését
Berlin 2023 Speciális Olimpiai Játékok
Nem is gondolnánk, hogy hányféle mezőgazdasági gép létezik
Stílusosan biztonságos: ezeket a napszemüvegeket szabad hordani magas UV-sugárzás esetén
Suli
Karácsonyi Mászóka különjárati busz
2024.12.15. | Oszvald György
Anyukákkal, apukákkal szálltak fel a Mászóka óvoda apróságai a különleges csuklósbuszra december 12-én. A legkisebbek délután fél négykor indultak egy durván 20 perces örömbuszozásra, majd a nagyobbak vették birtokukba a...
Sport
Összebeszélt a Mikulás és Szent Péter, jó időt biztosítottak a ground golfhoz
2024.12.09. | Oszvald György
Mikulás napi egyéni ground golf versenyt hirdetett az EGISZ ttk. december 7-én délelőttre az Újhegyi Sportligetbe. A kiírás szerint a golfozás egyéni verseny volt, az egyes kluboktól hat fős csapatokat...
Vélemény
-
Amikor az igazság szembe jön
Nagy ritkán, de előfordul, hogy olyan információval találkozom, ami nagyon ritkán jut el még a legvehemensebb hírvadászokhoz is. Hát, most ez megtörtén, s bár nem tartoma magam hírfalónak, azért igyekszem figyelemmel kísérni a politikai "csemegéket". A napokban is ez történt, így leletem rá az ellenszel.hu oldalon közölt videóra. A cím veretes és sokatmondó. A véleményalkotást az olvasókra bízom - pro és kontra. A január első hetében megjelent hír IDE kattintva tekinthető meg, tartalmazva az Orbán Viktor az Európai Parlament nyilvánossága előtt kiosztó felszólalást.