Titokzatos aquapark-építő
Egyelőre csak feltételezés, hogy termálvíz terül el Kőbánya újhegyi városrésze alatt, a közeljövőben a próbafurások után kiderülhet, hogy tényleg ott van. Ezzel párhuzamosan elindulhat a régóta tervezett vizes élményközpont létesítése, hiszen az önkormányzat megállapodott a beruházóval. Ám a 10kerkult.hu felettébb érdekes részleteket derített ki az érintett vállalkozásról.
Mondhatni az örökzöld – eddig csak elképzelt – kőbányai ügyek közé tartozik az Újhegy alatt rejtőző termálvíz kitermelése és a szintén újhegyi aquapark létesítése. Az elmúlt években a különböző fórumokon egyiket is, másikat is többször szóba hozták. A július 7-i képviselő-testületi ülésen ismét napirendre került mindkét téma.
Először is a termálvízről. Az előzményekről rövid idézet a Kőbánya.hu-n megtalálható előterjesztésből:
„Elsődleges cél a termálvíz közvetlen, fürdésre való felhasználása volt, azonban tekintettel arra, hogy a Budapest területére megszabott felhasználható vízkészlet le van kötve, újabb karsztvíz kitermelést a hatóságok nem engedélyeztek. A másik lehetőség egy termelő- és visszasajtoló kútpár létesítése, csak a termálvízzel szállított geotermikus energia felhasználására. Erre a megoldásra a szükséges dokumentációk elkészültek és hosszú, több mint egy éves eljárás után az Önkormányzat a vízjogi engedélyt 2009. május 04. napján, 2 éves időtartamra megkapta. A termelő kút helye a Kőbánya-Gergely Utca Ingatlanfejlesztő Kft. területén a Harmat utca mellett került kijelölésre, míg a visszasajtoló kúté a Sportligetben. Feltételezhetően 1600-1800 m mélységben 75 Celsius-fokos hőmérsékletű víz található, melyből 600 m3/nap kivételét engedélyezték.” Az idén lejárt vízjogi engedélyt a hatóság egy évvel, 2012. április 30-ig meghosszabbította.
Radványi Gábor alpolgármester a testületi ülést követő sajtótájékoztatón megemlítette, hogy az önkormányzat elsősorban a termálvíz hőenergiáját hasznosítaná, az újhegyi lakóházak fűtését oldaná meg ezzel, kiváltva így a gázalapú távfűtést.
Hogy valóban van-e a mélyben víz, arról tehát érdemes meggyőződni. Ezért a képviselő-testület 90 millió forintot biztosított a próbafúrás(ok) elvégzésére. A Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. pedig pályázaton választja ki a munkát elvégző vállalkozást.
Egy következő napirendi pont keretében tárgyaltak a Sportligetbe tervezett aquaparkról, pontosabban az azt érintő, az önkormányzat és a beruházó közötti szerződés módosítását. (Azért volt a huzavona, mert a beruházó a korábbi, még az előző önkormányzati ciklusban megkötött egyezség birtokában jelzálogot kívánt bejegyeztetni a bérelt sportligeti területre, ám az önkormányzat ebbe nem ment bele. Azóta pedig a háttérben az eredeti megállapodás változtatásán egyeztettek a felek.)
Mivel a témát zárt ülésen tárgyalták a képviselők, az ott elhangzottakról nincs információnk és az önkormányzati honlapon elérhető jegyzőkönyv is csak a zárt ülés tényét rögzíti. Radványi Gábor a sajtótájékoztatón csupán annyit mondott, hogy a partnerrel, a B.W.I. Ingatlanforgalmazó Kft.-vel kötött korábbi – a területre vonatkozó – bérleti szerződést visszavonták, és egy új, mindkét fél számára elfogadható szerződést hagytak jóvá. Hozzátette, ezzel a jogi akadály elhárult, a területet bérbe adták a vállalkozásnak, megvannak a szükséges bankgaranciák, azaz van forrás a megvalósításra. Az alpolgármester szavai szerint a cég kitartó, és mindenképpen meg akarja építeni az aquaparkot.
A sajtótájékoztatón felvetődött, hogy ha lesz termálvíz, akkor célszerű lenne azt az aquaparkba is bevezetni. Radványi Gábor szerint bár ez két eltérő ügy, nem zárható ki később valamiféle együttműködés – de ez most még nem aktuális.
Lapunk szeretett volna érdeklődni a B.W.I. Kft.-nél a majdani vizes élményközpontról: például arról, hogy milyen minta alapján óhajtják megépíteni, egyáltalán építettek-e már ilyet, illetve mikorra tervezik a beruházás végét.
Azonban falakba ütköztünk. A három magánszemély tulajdonában lévő – egyébként kőbányai székhelyű – cégnek a legnépszerűbb internetes keresőoldal szerint nincs hivatalos, esetleg referenciákat is tartalmazó weboldala. (Ami manapság furcsa, hiszen a legkisebb mikrovállalkozás is igyekszik fenn lenni a világhálón. Ezt egyébként egy korábbi internetes bejegyzés is kifogásolta.) A nyilvános tudakozó sem tudott hozzá élő, elérhető telefonszámot adni. De még egy eldugott helyen lévő e-mail-címet sem találtunk.
Felkerestük a cégjegyzékben a székhelyként feltüntetett Salamon utcai helyszínt, ám meglepetésre ott csak egy régi, használaton kívüli, most néptelennek tűnő üzem telepét láttuk. A betonkerítésen nyoma sem volt annak, hogy ez itt a keresett társaság központja, mindössze egy egykor itt aktív tevékenységet végző vállalkozás neve volt a falra pingálva. De sem a postaláda, sem a kapucsengő mellett nem volt név feltüntetve. Az ajtón csak egy jó nagy lakat függött. Megtaláltuk viszont azt az építészirodát, amelyik a B.W.I. Kft. megbízásából a viziparkot is magába foglaló Sportliget környezettervezését végezte. Az iroda egyik munkatársa érdeklődésünkre közölte, hogy a rajzoknál tovább nem jutottak, a tervek elkészülése óta őket a másik oldalról senki sem kereste.
Így aztán más úton igyekeztünk a B.W.I. Kft-ről információhoz jutni.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium internetes céginformációs adatbázisában tárolt cégkivonatból kiderült, hogy a kft. főtevékenysége a „saját tulajdonú ingatlan adásvétele”, míg a többi tevékenységi kör között megtalálható például a „vízi létesítmény építése” és a „talajmintavétel, próbafúrás” is. További érdekesség, hogy jegyzett tőkéje mindössze hárommillió forint, és a dokumentumon egy APEH-végrehajtás is fel van tüntetve. A KIM nyilvános adatbázisában fellelhető pénzügyi beszámolója azt mutatja, hogy míg 2009-ben 2,666 milliós, tavaly mindössze 700 ezer forintos bevétele volt, a mérleg szerinti eredménye 2009-ben mínusz 1,107 millió, 2010-ben mínusz 21 ezer forint. Azaz: a cég erősen veszteséges!
Mindezek fényében – mindkét ügyben, együtt vagy akár külön-külön is – kíváncsian várjuk a folytatást…
(fotó: 10kerkult; Lépték Iroda)
Kőbánya
KÖSZÖNET
2025.02.09. | OGY
Kedves Ismerőseim, Ismeretlenek és Barátaim! Mindent megelőzve írom meg, hogy tisztelettel és köszönettel vettem azt a figyelmet, amiket akár levélben, akár telefonon vagy fészbukon, de akár a kórteremben személyesen meglátogatva kaptam tőletek. Örömmel adom közre, hogy a kimondottan nekem szánt, az irányított...
Művelődés
A Havasi Gyopár Alapítvány adventi ünnepe
2024.12.18. | Oszvald György
A Havasi Gyopár Alapítvány december 13-ára hívta össze az alapítvány civil és más vendégeit a hagyományőrző, kulturális másorral egybekötött Civil Karácsonyi ünnepségre. A helyszínt a Kőrösi Kulturális Centrum biztosította, a...
Budapest

Szemész szakorvosok Budapesten: kihez érdemes fordulni?
2024.07.24. | szerk
Szemész szakorvosok budapesti listáján számtalan olyan kiváló specialista található, akik mind azon dolgoznak, hogy tökéletes legyen a látásod. Mielőtt kiválasztanád a megfelelő szakembert, érdemes egy kicsit utána olvasni, megismerni a...
Magyarország

Hogyan válassz trapézlemezt ipari és lakossági felhasználásra?
2025.04.10. | Oszvald György
A trapézlemez egy sokoldalú és praktikus építőanyag, amelyet különböző területeken alkalmaznak, így ipari és lakossági célra is megfelelő. Az ideális típus kiválasztása során figyelembe kell venni az alkalmazás célját, a...
Miért éri meg utazási irodát választani az egyéni szervezés helyett?
Így ismerhetjük ki a mosogatógépünk működését
Berlin 2023 Speciális Olimpiai Játékok
Nem is gondolnánk, hogy hányféle mezőgazdasági gép létezik
Stílusosan biztonságos: ezeket a napszemüvegeket szabad hordani magas UV-sugárzás esetén
Suli
Karácsonyi Mászóka különjárati busz
2024.12.15. | Oszvald György
Anyukákkal, apukákkal szálltak fel a Mászóka óvoda apróságai a különleges csuklósbuszra december 12-én. A legkisebbek délután fél négykor indultak egy durván 20 perces örömbuszozásra, majd a nagyobbak vették birtokukba a...
Sport
Összebeszélt a Mikulás és Szent Péter, jó időt biztosítottak a ground golfhoz
2024.12.09. | Oszvald György
Mikulás napi egyéni ground golf versenyt hirdetett az EGISZ ttk. december 7-én délelőttre az Újhegyi Sportligetbe. A kiírás szerint a golfozás egyéni verseny volt, az egyes kluboktól hat fős csapatokat...
Vélemény
-
Amikor az igazság szembe jön
Nagy ritkán, de előfordul, hogy olyan információval találkozom, ami nagyon ritkán jut el még a legvehemensebb hírvadászokhoz is. Hát, most ez megtörtén, s bár nem tartoma magam hírfalónak, azért igyekszem figyelemmel kísérni a politikai "csemegéket". A napokban is ez történt, így leletem rá az ellenszel.hu oldalon közölt videóra. A cím veretes és sokatmondó. A véleményalkotást az olvasókra bízom - pro és kontra. A január első hetében megjelent hír IDE kattintva tekinthető meg, tartalmazva az Orbán Viktor az Európai Parlament nyilvánossága előtt kiosztó felszólalást.