AD-blacklist1

2013
jan.
19

Elfoglalták a lakatlan házat

lakasfoglalas mtiCivil és hajléktalan aktivisták foglaltak el egy üresen álló, önkormányzati tulajdonban lévő kétszintes házat szombaton kora délután a főváros VII. kerületében, a Csányi utcában. A ház bejáratánál tíz fiatal alkot élőláncot, védve az aktivistákat a kilakoltatástól, míg néhányan bementek az egyik üres lakásba.


Hajléktalan aktivisták foglaltak el egy üres házat Erzsébetvárosban. Az épülethez érkező újságírókhoz Dombóvári László, a Város Mindenkié csoport aktivistája szólt az egyik ablakból, egy megafonon. Arra akarták felhívni a figyelmet, hogy miközben lakások állnak üresen, embereknek kell az utcán élniük.
A csoport kiadott egy közleményt, amely szerint a házfoglalók rendészeti eszközök és tömegszállók helyett kiterjedt szociális bérlakás-rendszert, valamint a lakhatáshoz való jog törvénybe foglalását és érvényesítését követelik Orbán Viktor miniszterelnöktől és Tarlós István főpolgármestertől. A demonstrálók az utcán egy „Lakhatást! Demokráciát! Jogállamot!" feliratú transzparenst kötöztek a falra, és a házfoglalók egy üres lakás ablakaiból két óriási festett szemet lógattak ki.


Miközben a sajtó munkatársai bejutottak a házba, a teljesen üres, rendkívül leromlott állapotú épületbe, ott gyors sürgés-forgás kezdődött. Az udvarra több lepedőt akasztottak ki, amelyeken az „Emberi jogokat és otthonokat" és a „Hol vagyok otthon a világban, ha nem a saját szobámban?" felirat, illetve egy bibliai idézet áll. Az aktivisták közül néhányan beköltöztek az egyik emeleti lakásba, amelynek a padlójára lepedőket terítettek le. A ház belülről sivár, a falak mállanak, több helyen hiányoznak az ajtók és a belső lépcsőn sincs korlát.


Keresztes Jenő, a Város Mindenkié csoport egy másik aktivistája, aki társaival együtt beköltözött az egyik üres lakásba, azt hangsúlyozta, hogy a fővárosban körülbelül tízezren hajléktalanok, miközben több mint kétezer önkormányzati lakás üresen áll. A tragikus szociális helyzetről beszélő férfi azt kérte, hogy a politikaformálók tegyenek valamit, mert „a huszonnegyedik órában vagyunk". Azt mondta, szeretnék, ha a döntéshozók egy olyan átfogó szociálpolitikai elképzelést alakítanának ki, amelybe az érintetteket, vagyis a hajléktalanokat is bevonnák. Mint mondta, tettüket figyelemfelhívásnak szánták, nem akarják hosszú távon birtokba venni a lakást. Azt viszont hozzátette: addig maradnak az épületben, amíg onnan ki nem költöztetik őket.


(MTI, fotó: MTI)