AD-blacklist1

2018
már.
05

Európában elsőként: okostelefon vezérlésű hotel Budapesten

Írta: szerk

hotel1 leadMegnyílt Európa első, magyar fejlesztésű okostelefonos alkalmazással vezérelhető szállodája a fővárosban, a KViHotel Budapest – jelentették be a fejlesztők és a tulajdonosok a hotel sajtóbejárásán hétfőn Budapesten.

 

 

 

Kató Csaba, a TMRW Hotels applikáció ötletgazdája és a cég alapítója elmondta: a négycsillagos, negyvenszobás, papírmentes szálloda a TMRW (tomorrow) Kft. első alkalmazása, a fejlesztés ötlete négy évvel ezelőtt indult.

 

   hotel3– A foglalástól a kijelentkezésig mindent el tud intézni a vendég az applikáción keresztül magának, sorban állás nélkül, a telefon belépőkártyaként is működik. Minden funkciót egyetlen alkalmazásba integráltak, ez a TMRW Hotels alkalmazás, amit két év alatt fejlesztettek ki, és a KViHotelben teszteltek először – ismertette a projektet  Kató Csaba (képünk).

    Elmondta még: a szállodaiparban innovációnak számító alkalmazást további magyarországi és európai hoteleknek tervezik licencbe adni, a fejlesztés és a beruházás értékét üzleti titokként kezelik.
 


MTI; fotó: Balogh Zoltán