AD-blacklist1

2017
feb.
16

Február 20-án elboríthatja Budapestet a szemét

Írta: szerk

szemetes sztrajkSztrájkot hirdetett a szakszervezet a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél, az elégséges szolgáltatások tárgyában indított bírósági eljárásban február 20-át jelölték meg a munkabeszüntetés időpontjának.

 

 

 

A sztrájkot a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél (FKF) működő alapszervezete szervezi – közölte a HVDSZ 2000 szerdán az MTI-vel.

   Az érdekképviselet a bértárgyalások elhúzódása, elakadása, illetve a munkáltató érdemi javaslatainak hiánya miatt döntött a sztrájkról – tették hozzá.

   Kiemelték: a tervek szerint a szakszervezet február 20-án, hétfőn műszakkezdéstől este 18 óráig sztrájkol, ha pedig ezután sem születik meg a bérmegállapodás, akkor február 27-én már a bérmegállapodás megkötéséig, vagyis határozatlan ideig tartó sztrájkot indítana.

 

    A szakszervezet 2016-tól 2018 végéig 30 százalékos bértömeg növelést követel a munkáltatótól, az FKF ezzel szemben 4 százalékos fizetésemelést helyezett kilátásba a munkavállalóknak.

   A közlemény szerint a szakszervezet idei követelésénél figyelembe vette a 2016 utolsó negyedévében végrehajtott, 4,3 százalékos alapbéremelés 2017-re áthúzódó hatását, valamint a rendkívüli jutalom kifizetését, amit a cég az idei első negyedévre tervezett. Továbbá arra is tekintettel voltak, hogy 2016-ban az FKF-nél a 2 százalékos létszámcsökkenés ellenére csaknem 5 százalékkal nőtt a ledolgozott munkaidő.

    Az FKF-nél évek óta nem volt érdemi bérfejlesztés, és egyre nagyobb a munkaerőhiány. A munkavállalóknak ráadásul az eddigieknél rosszabb munkakörülmények, munkabiztonság mellett kell dolgozniuk, amit a szakszervezet szerint a munkabaleseti statisztikák is alátámasztanak, ugyanis 2013-2015-ben 40 százalékkal nőtt a munkabalesetek száma – közölték.

   Az FKF 2800 dolgozója közül 2100 tagja az alapszervezetnek.

 

   Az FKF Zrt. azt közölte, a szakszervezet által bejelentett két lehetséges sztrájkidőpontra még nincs megállapodás az érdekképviselet és a munkáltató között a még elégséges szolgáltatás mértékéről, valamint az erről szóló elsőfokú bírósági döntést sem hozták meg. Mivel az elsőfokú bírósági döntés közlésétől számított 5 napon belül fellebbezni lehet a határozat ellen, a két sztrájk jogszerű megtartásának törvényi előfeltételei még nincsenek meg.

 

MTI/atv.hu