AD-blacklist1

2016
dec.
05

Metró ütközött a Pillangó utcánál

Írta: szerk

m2 crashUtolérte egymást és összekoccant két metrószerelvény hétfő reggel az M2-es metró vonalának Pillangó utcai megállójában. A balesethez a főváros hivatásos tűzoltóit is riasztották. A baleset nyomán többen könnyebben megsérültek.

  

 

 

   – Várhatóan kedd reggeltől jár újra teljes vonalon a 2-es metró, a Pillangó utcai baleset pontos okát vizsgálják – mondta Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója a helyszínen újságírók előtt, hétfő délelőtt.

 

   m2 crash2A képen látszik, hogy a két szerelvény csak összekoccant, és nem tört össze. A vészfékezés és a kisebb ütközés miatt így is sokan elestek és tízen megsérültek az utasok közül.

 

  m2 crash3A vezérigazgató elmondta, műszaki hibára utaló jelek egyelőre nincsenek, a fékrendszer minden vizsgán átment, így nem zárják ki az emberi mulasztás lehetőségét sem. – A baleset pontos okát részletes vizsgálat fogja kideríteni – emelte ki.


  
    Bolla Tibor azt közölte: már húsz-harminc éve gondot jelent az érintett szakaszon az őszi-téli időszakban, hogy a sínek eljegesednek vagy falevelek kerülnek rájuk, ami csúszásveszéllyel jár. A metróvezetőket erre figyelmeztették, valamint az automata üzemmód helyett úgynevezett „ellenőrzött kézivezérlést” vezettek be. Ez azt jelenti, hogy a járművezetőknek a pálya állapota alapján kellett sebességet választaniuk. A fedélzeti számítógép adataiból látni fogják majd, hogy a vezető betartotta-e az erre vonatkozó utasításokat.
    Az elnök-vezérigazgató szólt arról is, hogy a második jármű vezetője azt mondta, az állomásra érkezés előtt, fékezés közben érezte, hogy csúszik a pálya, és már nem tudott megállni.


    A közlekedés helyreállításáig pótlóbuszokkal viszik az utasokat az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között  

 

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI; index.hu