• Pécsett állítanak ki a kőbányai képzőművészek

    Pécsett állítanak ki a kőbányai képzőművészek

    Pécs történelmi központjában a Székesegyház szomszédságában, a Civil Közösségek Házában lévő Gebauer Galériában nyílt meg a KKIE újabb kiállítása még június végén A patinás régi épületben három egymásba nyíló helység fogadja a képekkel a látogatókat. A megnyitóról Gál Magdolna írt szerkesztőségünk tudósítást. Bővebben...
  • Lazítás a tóparton

    Lazítás a tóparton

    Általában igaz, hogy a nyári hónapok – külföldön, belföldön, tengerparton vagy a hegyekben – a pihenés, üdülés, a családok közös programjainak ideje. Itthon meg uborkaszezon van, mondják. Ezen kíván segíteni egy könnyed nyári rendezvény az újhegyi Mély-tónál augusztus 9-én. Bővebben...
  • 1
  • 2
Napi kiemelt
2012
júl.
27

Világhírből a szoba-konyhába

Szerző: Oszvald György

szgp 013leadA véletlen hozta, összefutottam egy emberrel a postán; morgolódott, mert sokat kellett várni. Csatlakoztam hozzá, én is morgolódtam, és rájöttünk, szomszédok vagyunk, majd ahogy az lenni szokott, elmondtunk egy-egy sztorit az életünkből. Így derült ki, hogy alkalmi beszélgetőtársam a magyarországi bluegrass műfaj egyik alapítója, sok éven át neves művelője. Szabó Géza Péter, mert róla van szó, nem úszta meg interjú nélkül…

Bõvebben

2012
júl.
26

Ezért szeretjük Kőbányát

Szerző: Oszvald György

ohegy X 014leadMa délután a Csősztorony környékén járva vettük észre, hogy a Harmat utca – Kőér utca körforgalomi csomópont közepe „virágos” meglepetést tartalmaz.

Bõvebben

2012
júl.
25

Nyolcvanezren jutottak át a rostán

Szerző: Szerk.

felveteli mti marjai janosA több mint 110 ezer jelentkezőből mintegy 80 ezren jutottak be a felsőoktatásba. A legmagasabb ponthatárok ismét gazdasági szakokon születtek, ezen belül is a Budapesti Corvinus Egyetem képzésein.

Bõvebben

10ker lapfej

Kőbánya

Rekord nagyságú drogfogás Kőbányán

Rekord nagyságú drogfogás Kőbányán

2018.08.13. | szerk

A nyomozók Budapesten fogták el azt a terjesztőt néhány napja, aki egy X. kerületi droglaborban állította elő a kábítószert. A kokain értéke 80 millió forint is lehet.

Művelődés

Pécsett állítanak ki a kőbányai képzőművészek

Pécsett állítanak ki a kőbányai képzőművészek

2018.08.08. | szerk-OGY

Pécs történelmi központjában a Székesegyház szomszédságában, a Civil Közösségek Házában lévő Gebauer Galériában nyílt meg a KKIE újabb kiállítása még június végén A patinás régi épületben három egymásba nyíló helység...

Budapest

Búzakoszorú a bazilikában

Búzakoszorú a bazilikában

2018.08.06. | szerk

A Szent István-bazilikában állították ki a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program keretében a Kárpát-medencei magyar gazdák által gyűjtött búzából készült aratókoszorút.

Magyarország

Állatkertek éjszakája augusztus végén

Állatkertek éjszakája augusztus végén

2018.08.09. | Oszvald György

Augusztus 31-én rendezik meg idén az Állatkertek éjszakája nevű országos rendezvénysorozatot, amelyre 12 magyarországi állatbemutató hely készül változatos és izgalmas esti programokkal.

Suli

Porcelánfestés a nyári tábor programjában

Porcelánfestés a nyári tábor programjában

2018.08.05. | Oszvald György

A Janikovszky Éva Általános Iskola az egyik bázisa a nyári napközis táboroknak. Az itt töltött időt sok-sok színes programmal gazdagítják a szervezők, melyek közül talán a legérdekesebb a porcelánfestés. Ehhez...

Sport

Késely Ajna első nemzetközi érme a felnőtteknél

Késely Ajna első nemzetközi érme a felnőtteknél

2018.08.04. | szerk

Megszületett az első magyar érem a Glasgow-ban zajló multisport Európa-bajnokság úszóversenyein: Késely Ajna szombaton 800 méter gyorson második helyen végzett – jelentette Göbölyös Gábor, az MTI különtudósítója nem sokkal a...

Szerintem

  • Tartózkodáselemzés

    A Kőbányai Képviselő-testület április 19-ei ülésén – immár harmadik hónapja – továbbra sem született meg a várva várt kedvező döntés a Bihari utca 8/C-ben lakó, normális életet élő, senkinek nem tartozó, határozott időtartamú szerződéssel bíró bérlők ügyében. Kétségtelen, Tóth Balázs (LMP) képviselő rendületlenül igyekszik rávenni képviselő társait, hogy gondolják végig a javaslatait, s ha átmenetileg is, de döntésükkel segítsék több család hajléktalanná válásának megelőzését.

    Bővebben...

  • A hét műtárgya
  • A hét képe
  • A hét írása

 Szószék - kőbányai Szent László templom

SZTL 444

 fotó: Oszvald György

  Bori

 

freinet 2nd A 421

 

 

 fotó: Oszvald György 

Molecz Ági: Kisfiam – 2.

 

Állatkerti sétánk végén a kijáratnál, a gyerekek nagy örömére lufiárus kínálta színes csokorba kötött portékáját, Óvodáskorú kisfiam is kért egyet, egy „színűt”.

   – Milyet, kicsikém? – kérdeztem, Pirosat?

   – Nem.

   – Kéket?

   – Nem.

   – Zöldet?

   – Nem.

   – Na jó, jó – fogyott el a türelmem, de hát milyen színűt szeretnél?

   – Hát, olyat! Színűt! – és a nyomaték kedvéért dobbantott a lábával. Utoljára próbálkoztam.

   – Fehéret kérsz? A gyerek erre elpityeredett.

   – Nem érted? Színűt kérek! – és most már toporzékolt mérgében, hogy milyen értetlen vagyok.

     

Bővebben...

10ker-AD-700x100