• Ismerkedés a zöld-fehér birodalommal

    Ismerkedés a zöld-fehér birodalommal

    2018. április 17-én a Stroke-klub tagjaival stadionbejáráson vettünk részt a Groupama Arénában. A főbejárat előtt két Fradi-legenda szobra látható. Az egyik Springer Ferencé, aki az FTC alapítója volt, a másik a 2011-ben elhunyt Albert Flóriánt, az egyetlen aranylabdás játékosunkat ábrázolja, legendásan csípőre tett kézzel – írta szerkesztőségünknek Juhász Györgyi programszervező. Bővebben...
  • 1
Napi kiemelt
2012
jún.
14

QR-kód akták a Szent Lászlóban

Szerző: Oszvald György

qr-leadRendhagyó prezentációra szólt a meghívó 13-án reggel fél kilencre, a Szent László Általános Iskola bejáratához. Menyhárt Sándor igazgató egy falfestést mutatott meg - pontosabban annak egyik elemét - a vendégeknek és a sajtó képviselőinek.

Bõvebben

2012
jún.
12

Kőbányai részvétel a Könyvhéten

Szerző: Oszvald György

unnepi-konyvhet-leadMinden Könyvhét egyik jelentős eseménye, mikor az írók, költők dedikálják műveiket. Ez évben, a június elején nyílt és mintegy hétezer új kötetet felvonultató eseményen a Kőbányán élő író, költő, Kanizsa József is résztvevő volt.

Bõvebben

2012
jún.
10

Miért lettünk a kerület fekete bárányai?

Szerző: Szerk.

polgarorseg1Olvasói levél érkezett szerkesztőségünkbe, amely Kőbánya Horizont Polgárőr Egyesület legutóbbi testületi ülésen elutasított támogatási, együttműködési kérelméhez kapcsolódik.

Bõvebben

10ker lapfej

Kőbánya

Ismerkedés a zöld-fehér birodalommal

Ismerkedés a zöld-fehér birodalommal

2018.04.23. | szerk

2018. április 17-én a Stroke-klub tagjaival stadionbejáráson vettünk részt a Groupama Arénában. A főbejárat előtt két Fradi-legenda szobra látható. Az egyik Springer Ferencé, aki az FTC alapítója volt, a másik a 2011-ben elhunyt Albert Flóriánt, az egyetlen aranylabdás játékosunkat ábrázolja,...

Művelődés

Díszterem-avató extrákkal

Díszterem-avató extrákkal

2018.04.15. | Oszvald György

Rendhagyó művésztanári koncerttel avatták fel a Kroó György Zeneiskola emelt színpaddal felújított Dísztermét április 5-én. A hangversenyen különleges produkciók hangzottak el.

Budapest

Kétnapos műemlékvédelmi konferencia Budapesten

Kétnapos műemlékvédelmi konferencia Budapesten

2018.04.12. | szerk

Rómer Flóris terv - Megújuló magyar műemlékek a Kárpát-medencében címmel nemzetközi műemlékvédelmi konferenciát rendez a Teleki László Alapítvány az Országos Széchenyi Könyvtárban április 12-én – közölte az alapítvány igazgatója.

Magyarország

Régi-új kormány: Fidesz győzelem

Régi-új kormány: Fidesz győzelem

2018.04.09. | Oszvald György

A 2014-es országgyűlési választásokat szinte kopírozva, a nem végleges adatok alapján 2/3-os többséggel győzött a Fidesz-KDNP a 2018. évi országgyűlési választásokon.

Suli

Kik lesznek a legjobb kémiatanárok?

Kik lesznek a legjobb kémiatanárok?

2018.04.23. | szerk

A Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémiaoktatásért kuratóriuma az idén 20. alkalommal írta ki a pályázatot a Magyar Kémiaoktatásért díjra. A jelölések június 30-ig adhatók le.

Sport

Ki a leány a gát mellett?

Ki a leány a gát mellett?

2018.04.13. | Oszvald György

A Kőbányai Óvodás Sportnapok sorozatból nőtt ki az igény, hogy ne csak a gyerekek, de az óvónők is megmutassák, mire képesek egy játékos sportvetélkedőn. Ezt legutóbb április 6-án bizonyították a...

Szerintem

  • Tartózkodáselemzés

    A Kőbányai Képviselő-testület április 19-ei ülésén – immár harmadik hónapja – továbbra sem született meg a várva várt kedvező döntés a Bihari utca 8/C-ben lakó, normális életet élő, senkinek nem tartozó, határozott időtartamú szerződéssel bíró bérlők ügyében. Kétségtelen, Tóth Balázs (LMP) képviselő rendületlenül igyekszik rávenni képviselő társait, hogy gondolják végig a javaslatait, s ha átmenetileg is, de döntésükkel segítsék több család hajléktalanná válásának megelőzését.

    Bővebben...

  • A hét műtárgya
  • A hét képe
  • A hét írása

 Szószék - kőbányai Szent László templom

SZTL 444

 fotó: Oszvald György

  Vigyáztam!

 

Merkapt Focikupa 1223x

A fotó a 2018. évi I. Kőbánya Kupán készült

 

 fotó: Oszvald György 

Molecz Ági: Kisfiam – 2.

 

Állatkerti sétánk végén a kijáratnál, a gyerekek nagy örömére lufiárus kínálta színes csokorba kötött portékáját, Óvodáskorú kisfiam is kért egyet, egy „színűt”.

   – Milyet, kicsikém? – kérdeztem, Pirosat?

   – Nem.

   – Kéket?

   – Nem.

   – Zöldet?

   – Nem.

   – Na jó, jó – fogyott el a türelmem, de hát milyen színűt szeretnél?

   – Hát, olyat! Színűt! – és a nyomaték kedvéért dobbantott a lábával. Utoljára próbálkoztam.

   – Fehéret kérsz? A gyerek erre elpityeredett.

   – Nem érted? Színűt kérek! – és most már toporzékolt mérgében, hogy milyen értetlen vagyok.

     

Bővebben...

10ker-AD-700x100